2013. 09. 28.

Interjú ügyosztály: AT NIGHT I FLY




Az alig egy éve életre hívott budapesti At Night I Fly-ra, zsenge kora és kevés élő fellépése ellenére egyre többen kezdenek felfigyelni. Ez nem is csoda, hiszen a prog-rock banda legénysége, egytől egyig a színtér ismert együtteseiben – többek között a Dreyelands-ben, a Wendigo-ban, a Stonehenge-ben és a K3-ban – már bizonyítottak és a bemutatkozó, September Kills nevű anyaguk is pozitív fogadtatásra talált a szakma részéről. Horváth András Ádám a banda egyik alapító tagja, gitárosa és társszerzője mesélt a kezdetekről, a külföldi koncertek sajátosságairól és arról, hogy miért nincs ma prog-rock/metal zenei szcéna Magyarországon. Tovább

2013. 09. 16.

Interjú ügyosztály: UTOLSÓ ALKALOM


A borsodi Utolsó Alkalom már 14 éve rendületlenül szolgáltatja a ska-s elemekkel tarkított punk-rock muzsikáját az arra éhes közönségnek. A serdülőkorba lépett brigád idén jelentette meg az ötödik, Selejt címre hallgató nagylemezét, melyet egy bizonyos közegben az év hazai punk-rock albumának is emlegetnek. Hogy pontosan melyikben, arról sok más egyéb mellett a banda gitárosa, Jasi és az énekese, Rotten mesélt a budapesti NOFX koncert előtti nagyszünetben. Tovább

2013. 09. 14.

Interjú ügyosztály: MANDIBULAR

Egy ígéretes formáció került elő nemrégiben a magyar undergroundban kibróbált arcokkal, élen a FreshFabrik-os Pityesszel, a Mandibular. Most Pityesz mesél a Műszaknak az új bandáról, a Fabrikról, a visszatért lendületről, meg hogy hol a pébe is volt eddig. Tovább

2013. 09. 03.

ÉLŐ ROKK: Monster Magnet



A Monster Magnet régi kedvencem, válogatás nélkül falom a lemezeiket a kilencvenötös Dopes to Infinity óta. Az albumaikon változatlan intenzitással és mérhetetlen zsenialitással tolják a pszichedelikus, mocskos rock n' rollt, mely egyértelmű koncertfavoritként bélyegzi meg a Dave Wyndorf vezette csapatot. Magam is azt gondoltam, hogy egy Negasonic Teenage Warheaddel, Space Lorddal a zsebben nem lehet lyukra futni, ezért rettentő elvárásokkal vártam a koncertet de sajnos csalódnom kellett, ugyanis a hangzás lényegében mindent tönkrevágott. Hogy van az, hogy a felvezető produkcióként fellépő, amúgy meglepően figyelemreméltó, stoner rockot elővezető brit Godsized ugyanazzal a hangszerparkkal mérföldekkel jobban szólal meg mint a főzenekar? A Monster Magnet pedig mintha egy kezdő demós banda szintjén zenélne? Ugyan kérem. Dave Wyndorf egyébként jó formában volt, úgy értem sokkal jobban nézett ki mint például 2010-ben a Szigeten, de azért ő is takaréklángon vezényelte a showt, nyilván érezte,hogy nem ez volt élete legjobb megjelenése. Mentségére szóljon, nem rajta múlt hogy végül keserű szájízzel távoztam a másfél órás koncert végén és az is, hogy bármikor újra esélyt adnék neki. Októberben jön az új, a „gyökerekhez visszakanyarodó” (hehe) új album, a Last Patrol, szóval jövőre minden bizonnyal újrázok, szerencsésebb körülmények között. Úgy legyen!  

2013. 06. 20.

EFOTT: Zánka, Június 25-30.

Az ország egyik legrégebbi magyar fesztiválján, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján könnyedén kipihenhetjük magunkat. Miért? Ezért:


A lista természetesen nem teljes hiszen olyan bandák is fellépnek mint a Junkies, a Zorall, a HétköznaPI CSAlódások, a Firkin, a Paddy & the Rats, az Anna & the Barbies, a Fish!, és a SKA-Pécs. "Balatooooon, hurrá nyaralunk! Balatooooon, vidámak vagyunk!" És ti?

AURORA: 30 ÉVES JUBILEUM

Idén a 30. életévét betöltő győrszentiváni Aurora nem aprózza el az ünneplést. A kerek évforduló alkalmával 3 ünnepi koncertet tervez a veterán punkzenekar: az első bulit hazai pályán, az Szfeszt nyitónapján június 20-án tartja a banda, ezt követően Vigiék július 19-én a várpalotai Alfa fesztiválon szórakoztatják a nagyérdeműt, majd harmadszorra szeptemberben Budapesten kerül sor a születésnapi ünneplésre. Hogy teljes legyen a közönség öröme, 5 év után júliusban új, Még nem ez a tréfa vége címre keresztelt Aurora lemez is napvilágot lát a HammerWorld magazin mellékleteként.


 
 





2013. 05. 09.

PRONG

A nyáron a Pronggal és a Danziggel is kocertező Tommy Victor a Syc Asylumnak adott interjúban elmondta, hogy hamarosan egy remix lemezzel jelentkezik a zenekar. Közben iPadjával már keményen dolgozik az új riffeken is, hogy a tervek szerint novemberben stúdióba is vonulhassanak és felvegyék a tavalyi zsír Carved Into Stone utódját, amely jövő év elején a boltokba kerülne. Legyen így! Alább egy tavaly nyári koncertfelvétel Randy Blythe-tal: